Bemutatkozás

 

Logo

Cégünk immáron 30 éve, közel 30 jól képzett szakember segítségével áll a magánszemélyek, valamint a kis-, közép- és nagyvállalatok, továbbá közintézmények rendelkezésére az informatika minden területén. A számítástechnikai és irodatechnikai eszközök, hálózatok hagyományos és outsourcing alapú (azaz erőforrás kihelyezésével történő) értékesítése, szolgáltatása éppúgy tevékenységeink közzé tartozik, mint a piac igényeit kiszolgáló, saját fejlesztésű szoftverek értékesítése és karbantartása. Tevékenységi köreinket folyamatosan bővítjük, hiszen célunk, hogy Ügyfeleinket minél szélesebb körben tudjuk kiszolgálni, a legmagasabb minőségben!

Szoftver

 

A CTS Jegyértékesítő Szoftver olyan attrakciók (strandok, múzeumok, állat-és növényparkok stb.) számára készült, akik a vendégek beléptetését jegyértékesítéshez kötik. A jogszabályi megfelelés nyomán a jegyértékesítéssel foglalkozó attrakcióknak (csakúgy, mint korábban a szálláshelyeknek) szükségessé vált az NTAK felé történő adatszolgáltatás, melynek első lépése a regisztráció, majd 2023. július 1-től az adatszolgáltatás egy arra alkalmas, NTAK által akkreditált szoftver/rendszer segítségével. Jegyértékesítő szoftverünk a kötelező NTAK adatbeküldésen túl NAV kompatibilis számlázót is tartalmaz, mellyel a jegyeken, bérleteken kívül egyéb, pl. strandcikkek, szolgáltatások stb. is számlázhatóak, továbbá saját grafikával ellátott jegyek kinyomtatására is alkalmas. A kimutatások, lekérdezések segítségével nyomon követhető a forgalom a jegyek, illetve az egyéb eladások tekintetében is. A jegyértékesítő pénztárgéppel is összeköthető, így az eladás leegyszerűsíthető.

Szoftverfunkciók

 

NTAK adatszolgáltatás

Szoftverünk képes az attrakcióktól elvárt, kötelező adatok beküldésére.

NAV adatszolgáltatás

A beépített számlázó segítségével kiállított számlák a mindenkori jogszabályoknak megfelelően kerülnek beküldésre a NAV felé.

Jegynyomtatás

Akár saját grafikával ellátott jegy is nyomtatható a programból

Egyéb eladás

A jegyek mellett az egyéb kategóriába tartozó cikkek eladása is lehetséges, mint pl. strandcikkek, vagy bármely szolgáltatás.

Helyjegyek, bérletek

A rendszer képes kezelni a számozott helyekkel rendelkező termeket, nézőtereket, lefoglalt jegyeket, a bérletes helyeket.

Kimutatások

A jegyértékesítő képes a forgalmi adatok és az eladások számosságának összesítésére a jegyeknél, bérleteknél, egyéb cikkeknél.

NTAK

 

NTAK logo

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, röviden NTAK célja, hogy a hazai turizmus a statisztikai adatokon keresztül még feltérképezhetőbb legyen, segítve ezzel a szektorok fejlődését, valamint a még eredményesebb munkáját. Egy, az NTAK rendszerével kommunikálni képes szoftver (amilyen a CTS Jegyértékesítő szoftver is) segítségével az attrakciók működéséhez kapcsolódó adatok (honnan érkeznek legtöbben az adott attrakcióhoz, milyen a gyermekek, felnőttek aránya stb.) digitálisan, valós időben lesznek láthatóak a statisztikák elkészítéséhez.

A jogszabályok értelmében a hazai attrakcióknak az NTAK rendszerébe regisztrálniuk kell, majd egy adatszolgáltatásra képes jegyértékesítő szoftver segítségével folyamatosan kell adatot szolgáltatniuk. Az, hogy mely látványosság, szolgáltató stb. számít attrakciónak és kinek kell adatot szolgáltatnia az NTAK oldalán tekinthető meg. www.info.ntak.hu/attrakcio

NAV

 

2021. január 1-től a szolgáltatók által kiállított számlák beküldése a NAV felé, történjen a kiállítás kézzel vagy számlázó programmal, kötelező. A számlázó programok automatikusan küldik az adatokat a hatóságok felé, többlet munkát nem okozva, azonban a kézi számlákat egyesével kell felvezetni egy online felületre, tételesen, 4 napon belül, így javasolt átállni egy, az adatszolgáltatásnak megfelelő számlázó program használatára. A CTS Jegyértékesítő szoftver beépített, online számlabeküldésre alkalmas számlázót is tartalmaz, mellyel a jogszabályoknak megfelelő számlák állíthatóak ki.

NAV logo

Árképzés

 

Termékünket havidíjas konstrukcióban értékesítjük, kizárólag a tényleges, NTAK-nak bejelentett nyitva tartás alapján számlázva. Így a szezonálisan üzemelő attrakciók, mint a strandok, kisebb fürdők, hajók és egyéb időszakoson működő attrakciók számára a havidíj megfizetése csak az aktív hónapokban szükséges. Több attrakcióval rendelkező szolgáltatók számára számára kedvező, egyedi árakat alakítottunk ki!

Kérje ajánlatunkat írásban, vagy a megadott elérhetőségek egyikén!

Vezeteknév
Keresztnév
Cégnév
E-mail cím
Telefonszám
Megjegyzés
*A fenti ajánlatkérő kitöltésével a felhasználó hozzájárul, hogy a CTS Informatika Kft. saját termékeivel és szolgáltatásaival közvetlenül a felhasználót keresse meg abból a célból, hogy a felhasználó igényeit - azok magasabb szintű kielégítése érdekében – felmérhesse. Egyúttal felhatalmazza a CTS Informatika Kft.-t arra, hogy a felhasználó adatait fenti célból kezelje: név, cégnév, e-mail cím, telefonszám.

Gyakran Ismételt Kérdések

 

Az NTAK jelentése Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ.

Minden olyan hazai attrakciónak, ahol jegyértékesítés történik és szerepel az info.ntak.hu/attrakcio oldalon.

Az adatbekérés célja, hogy jobban feltérképezhető legyen a különböző régiók turisztikája, az utazók szokásai.

Az adatküldésre alkalmas szoftverek különböző azonosítókat küldenek be a szolgáltatókról és a küldő rendszerről, az értékesített „programok” adatai is bekerülnek, csakúgy mint a fizetési tranzakciók, az eladott jegyek adatai típusai, illetve a látogatók számossága és a belépések összesítése.

Igen, rendelkezik ingyenesen elérhető szoftverrel az NTAK.

A CTS Jegyértékesítő szoftverrel lehetőség van jegyeladásra és egyéb nem jegy típusú cikkek értékesítésére, mint pl. strandcikkek, egyéb szolgáltatások stb. valamint számla kiállítására is, illetve a rendszer összeköthető pénztárgéppel is megkönnyítve a mindennapi munkát. Saját jegyek is nyomtathatóak vele, egyedi, az attrakcióra jellemző grafikával. Kimutatások is lekérhetőek és statisztikák állíthatóak ki. Fontos, hogy a rendszer használatát, megismerését folyamatos segítségnyújtás támogatja.

Kapcsolat

 

Elérhetőségek

 
  • Központi telefonszám
  • +36 52 521 420
  • Tarpai Boglárka
  • +36 20 260 3186
  • E-mail cím
  • marketing@cts.hu

Távsegítség